Biztos mindenkinek, ismerős az a mondat, hogy „*ebben* és *ebben* tiszta anyja”, vagy „*ebben* nagyon az apjára ütött”. Ami legalább egyszer biztos elhangzik minden családban.
Nálunk is így van ez, csak egy kis csavarral… az elvált szülők módra. Amikor, már szinte egy verseny lesz, hogy kire hasonlít igazán a gyermek. Ha engem kérdeztek, akkor azt mondom, amit anyukám is szokott mondani, hogy „A gyerek a leginkább magára hasonlít”.
Na de, nem tudom kinek ismerős még esetleg, hogy amikor jó vagy, és a jó tulajdonságaidról áradoznak, akkor például az apukám ismerősei, és családja részéről „tisztára olyan vagyok”, mint apám, de ha valami nem tetszik nekik, vagy „nem fogadok szót” … na akkor hirtelen, tisztára olyan vagyok „mint az anyám”. Ha viszont, valaki meg meri kérdőjelezni az állítást, akkor nagy a kiakadás és a bizonygatások tömkelege.
A legjobb amikor már te magad sem tudod eldönteni, hogy akkor kire is hasonlítasz inkább… Egyik oldalról azt az információt kapod, hogy „Úristen, mintha anyukádat látnám fiatalon!” Aztán a következő héten meg a másik oldalról azt hallgatod, hogy „Jézusom, ez a gyerek tiszta apja!”
Ember legyen a talpán, aki tudja ezt követni.
Szerintem, nyilván a gyerek mind a kést szülőjére hasonlít, mert ez elkerülhetetlen, de ahogyan azt már az elején is említettem, a „gyerek” leginkább magára hasonlít.
Nálatok hogyan szoktak ezek a harcok lezajlani? Ha vannak ezzel kapcsolatos történeteitek akkor írjátok le bátran.

Sziasztok én az Őszinte Tini voltam. Nem is olyan sokára megint hallotok felőlem.